2010. július 7., szerda

Ajándék és egy kis süti

Hétfőn hozott a postás egy levelet, kedves fórumtársam, Ildikó, küldte nekem, egy három motívumos nyomdakészlet, amit jól fel lehet használni dekorálásra. Ildikó, nagyon -nagyon szépen köszönöm!!!! Azt írta a levélbe, hogy a szemében én nyertem a tortafesztivált, és ez a díjam, nagyon jól esett!
Tegnap meg vendégeim jöttek, így alkalmam volt fel is avatni az ajándékot, nagylányom örömére.

Muffin sütőbe sütöttem 4 tojásból kakaós vizes piskótát, 16 "muffinra" volt elég ez az adag. Kihűlés után 3 felé vágtam, majd megtöltöttem egy kis túrós, málnás feketeribizlis krémmel, olyasmivel, mint amivel a csokirudas tortát is töltöttem, csak az arányok változtak kicsit, mivel több túróm volt itthon, a feketeribizli is kicsit több volt.

Szóval az arányok most így változtak:

200 g túró
0,5 dl tejföl
60 g feketeribizli
90 g málna
vanília kivonat
ízlés szerint porcukor
0,5 dl tej
1 ek étkezési zselatin
2 dl tejszín

A zselatint a tejben elkevertem oldódásig melegítettem.
A túrót, tejfölt, gyümölcsöket, vaníliát, porcukort botmixerrel pürésítettem.
A nagyon hideg tejszínt felvertem, majd hozzákevertem a túrós keverékhez. A krémből kb. 2 kanállal tetem a már kissé lehűlt zselatinhoz, elkevertem benne, majd hozzáadtam a krémhez, alaposan eloszlattam benne. A muffinsütőt újból elláttam papírkapszlikkal, beletettem a piskóták alját, rá egy réteg krém, rá a piskóta közepét megint krém, majd a piskóta tetejével fedtem őket, majd hűtőbe raktam dermedni.

A tetejére 2 dl tejszínt felfőztem, majd hozzákevertem 200 g felkockázott tejcsokit, és kb. 60 g vajat, oldódásig kevertem őket. Lehűtöttem, majd hűtőbe tettem, hogy jól lehűljön, ezután felvertem mixerrel. Elég lett volna 1,5 dl tejszínből is ez a krém. Ezt kentem a sütik tetejére, majd egy kis fondant kinyújtottam, lenyomatoztam az új nyomdámmal, kiszagattam, ezek kerültek a süti tetejére dísznek, de fondant és nyomda hiányába pár szem gyümölcs is nagyon jól mutatna a tetején, sőőőt. Ilyen krémet már csináltam a diós-csokikrémes muffinhoz, de ott étcsokival, az sokkal hamarabb és erőteljesebben keményedett, ez inkább habosabb maradt.

Összeségében könnyű kis nyári desszert kerekedet belőle, akár mini tortácskáknak is beillene.

7 megjegyzés:

Bianka írta...

Gratulálok, csúcs szuper

Kricky írta...

Kiskukta!

használd egészséggel ezt a szép ajándékot!

Nagyon mutatós lett a sütid, gratulálok! :)

margit2 írta...

Tényleg hasznos ajándékot kaptál! .... Klassz lett a sütikéd! :-)

Kiskukta írta...

Köszönöm szépen, nagyon örülök neki!:))

norcs83 írta...

De kedves ajándék, használd sokat , mert igazán remekül feldobja ezt a mostani sütidet is. Nagyon jól néznek ki ! Nyami :)
Szerinted tejszín nélkül is el lehet készíteni? (mert arra allergiás vagyok, de sajna nagyon sok receptben van és nem tudom, hogy ez vajon kihagyható, vagy helyettesíthető-e valamivel)

Kiskukta írta...

Norcs, köszönöm!
Hát én nem vagyok híve a növényi tejszíneknek (íze miatt), de azzal tudnád helyettesíteni, kihagyni nem érdemes, mert nem lenne ugyanolyan a végeredmény, és menyiségre is jóval kevesebb lenne.

norcs83 írta...

Értem, és köszönöm szépen!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails